Bútorrestaurálás - kárpitozás
Bútorrestaurátor és kárpitos munkák
Felületkezelés - politúrozás
Felületkezelésen azoknak a műveleteknek az összességét értjük, amelyeknek az a céljuk, hogy valamely anyag felületét a károsító hatások ellen megvédjék, és hogy megjelenését szebbé tegyék.
A feladatok és a lehetőségek a következők: a természetes rajzolat kiemelése, az időjárás állóság fokozása, a mechanikai hatások, a nedvesség és a kémiai szempontból károsító folyadékok elleni védelem. A felületkezelés lényegesen befolyásolja az árat, a bútor megjelenését és minőségét.
A felület előkészítése
Csiszolás és vizezés:
Csiszoláson a munkadarab felületének olyan finom, utólagos megmunkálását értjük, amelynek során a csiszolószemcse finomsági fokától függően, a faanyagról forgácsrészecskéket választunk le.
A csiszolás csak a felületek simítására és nemesítésére való, ritkábban célja a pontos méretek kialakítása. Ha a bútordarab áttetsző felületkezelést kap, különösen ügyelni kell a csiszolás mélységére és irányára. Nagyobb felület csiszolásakor érdemes parafából készült csiszolófát használni, a különféle profilokat megfelelően kialakított csiszolófával, vagy szabad kézzel kell csiszolni. Külön figyelmet érdemelnek a széles évgyűrűs fák, mert ezek lágy évgyűrűi, vagy a korai fa már tompa csiszolóeszköz esetén is gyorsabban eltávolítható, mint a keményebb évgyűrű vagy a késői fa. Nem minden faanyag igényel vizezést a további megmunkálás előtt. Azt hogy kell-e vizezni a következők döntik el: a fafaj (kemény vagy lágy,finom vagy durva
pórusú), a korábban alkalmazott szerszám (vágó vagy kaparóeszköz), a későbbiekben pácolandó bütü felületek aránya, a zsír vagy gyanta jelenléte és mennyisége, a színérzékenység és az elérendő felületi minőség. Nagy nyomáson végzett csiszolás esetén, vagy tompa csiszolóeszköz alkalmazásakor a pórusok szélei erőteljesebben kirajzolódnak, a csiszolást követő pácfelhordás ezekhez igazodik és a felület érdes lesz. Ennek elkerülése érdekében előzetes vizezésre van szükség. A hőmérséklettől, a felvitt nedvességtől, a fafajtól és a levegő mozgásától függő, megfelelően hosszú száradási idő elteltével kerülhet sor a finom és éles csiszolóeszközzel végzett utáncsiszolásra.
Fehérítés, színezés és pácolás:
Fehérítésen a fa eredeti színének halványítását, vagy a színes foltok fehérítőszerrel végzett eltávolítását értjük. Ismertebb fehérítő anyagok a kén-dioxid, klórgáz, hidrogén- peroxid, nátrium- peroxid, nátrium- biszulfit, oxálsav.
A színezés fizikai folyamat. A fa szerkezetét nem szabad sem elfedni, sem fátyolossá tenni, az elszíneződést a festékmolekulák beágyazódása és megtapadása okozza.
A pácolás a faanyag felületének olyan elszínezését jelenti, amelynél a kémiailag aktív anyagok a fa tartalmi anyagaival kapcsolatba lépnek, és így színváltozást idéznek elő. A ronggyal, ecsettel, mártó vagy szóró eljárással végzett festékanyag felhordásakor a szívóképes, nagy üregű tavaszi, illetve korai fa, mindenek előtt a fenyőfélék fája több festékanyagot vesz fel, így negatív erezeti kép keletkezik. A színező vagy pácanyagot bőségesen kell felvinni és hossz-, illetve keresztirányú mozgással kell a pórusokba bedolgozni. A felesleges anyagot száraz ronggyal kell eltávolítani, eloszlatni.
Pórusok tömítése:
Durvább rostú fák pórusait nem lehet egyedül folyadékkal kitölteni, mert mind a vizes alapozó anyagok (glutin, kazein, keményítő), mind az illó lakkok aránylag kevés szilárd anyagot tartalmaznak. Ennek következtében a velük kitöltött pórusok száradáskor erősen beesnek. Ha a tömítés állandóságára és gyorsaságára helyezzük a hangsúlyt pórustömítésre (sellak politúr alá) a szeszben kiválóan oldódó habkőpor a legmegfelelőbb.
Fényezés
Viaszolás:
A viaszolást főleg a nagy csőedényű fák, mint például a szil, és a tölgy bevonására használjuk. Ez a legegyszerűbb és a legolcsóbb bevonat. Viaszolásra legjobb a terpentinben oldott méhviasz, amelyhez hogy a felület keményebb legyen, karnaubaviaszt adunk. A viaszt bele lehet dörzsölni a fába vászondarabbal, utána bőrrel kell eldörzsölni, ettől a hosszadalmas és fárasztó művelettől lesz szép a bútor. Általában a viaszoldatot rövid szőrű ecsettel visszük fel, vigyázni kell, hogy a viasz sehol ne halmozódjon fel. Ha a felület megszáradt, ronggyal átdörzsöljük, ami által gyönge fényt kap, ha plüssel tesszük ugyanezt selyemfényű lesz.
A viasszal bevont felületek vízfoltokra és ujjlenyomatokra érzékenyek, ezért rongylabdával szálirányban dolgozva vékony sellakbevonatot viszünk fel.
Politúrozás:
Az egyik legrégibb bevonó eljárás, bútor fényezés a sellakpolitúrral való kezelés. A sellakpolitúrok száradása függ viasztartalmuktól, a viaszmentes politúrok gyorsan száradó, fénylő, tiszta bevonatot adnak. Egészen kevés viasztartalom is meglassítja a száradást. A viasztartalmú sellakok ülepedő, szűrhető politúrokat adnak, amelyek kevésbé hajlamosak ragadásra, de lassan száradnak. Az ilyen bevonat sokáig rugalmas marad.
Bágyasztó (matt) politúrozáshoz kívánatos a sellakviasz, de vöröses és sárga fákra káros, mert zöldes fátyolt okoz. Világos fákat fehérített sellak oldattal kezeljünk.
A szűrt tisztított viaszmentes vagy csak kevés viaszt tartalmazó politúrok tiszták és koncentráltan is hígan folyók. Hajlamosak a ragadásra, de gyorsan száradnak, fényes, tiszta, kemény és rugalmas felületet adnak.
A sellakpolitúr akár évszázadokig is megtartja rugalmasságát.
A bútor fényezés menete sellakpolitúrral:
- előzetes kezelés és csiszolás;
- pórustömítés;
- alapozás;
- fedés;
- készre fényezés;
- felfényezés.
A fényezés (politúrozás) célja a fát olyan kemény, egyenletes, üvegszerű bevonattal ellátni, amely a fa színét és struktúráját nem fedi el. Egy felület fénye annál nagyobb minél jobban visszaveri a ráeső fényt. Jó fényt akkor nyerünk, ha a felület maga is sima és a felület összes pórusa tömítve van, ha csak csiszoljuk a fát, akkor az többé-kevésbé tompa fényű lesz. A bútor fénye fokozódik, ha a pórusokat kitöltjük, és a fényezés sikere attól függ, hogy az alap változatlan marad-e.
Praktikus szempontból a bágyadt és viaszos felületek megfelelőbbek, mint a fényesek, a bágyasztás melegebb és jobban megtartja, sőt kiemeli a fa struktúráját, mint a fényezés. Egészen kis karcolások, amelyek a gyakorlatban nem kerülhetők el, fényezett felületen csúnyán hatnak és nehezen távolíthatók el.
Jól fényezett bútort válogatott anyagból, nagy gonddal és hosszú közbenső szárításokkal lehet csak előállítani. A fényezőhelységnek tisztának, pormentesnek és legalább 18-20 °C hőmérsékletűnek kell lennie. Rongylabdával való fényezéskor több darabot egyszerre kell fényezni azért, hogy a labdával való végigjárás után az egyes darabok minél hosszabb ideig száradhassanak.
Előzetes kezelés és csiszolás:
Miután a felületet csiszoltuk, megtisztítottuk (kikeféltük a port a pórusokból) beeresztjük egy réteg hígabb politúrral. Ennek célja az, hogy a fa olajozásakor ne vegyen fel túl sok olajat, ami később kiüthet. A politúrral való behúzással a fát ismét feldurvítjuk, azért azt újra csiszolni kell finom szemcséjű vizes polírpapírral.
Pórustömítés:
A legegyszerűbb a habkőporral és spiritusszal való pórustömítés, amelyet durva zsákvászonnal dolgoznunk be a fa felületébe.
A pórustömítés után a fát száradni hagyjuk, és ha azután azt tapasztaljuk, hogy a pórusok behúzódtak, a tömítést meg kell ismételni.
Alapozás:
Ha sellakpolitúrral alapozunk, akkor lehetőleg viaszmentes, hígított anyagot használjunk, mert az erős politúr tisztátalan, szürke felületet ad. Alapozáshoz durva vászonból készült politúrozó labdát használjunk, a labda belseje gyapjú vagy gyapot legyen. A labda nagysága a felület nagyságához igazodik. A labda a politúrt a rá gyakorolt nyomás szerint adja le - az oldóanyag elpárolog és a felületen nagyon vékony lakkhártya keletkezik. A labdával újra és újra végigmenve ugyanazon a felületen, az újonnan felvitt politúr az alatta levőt oldja és vele egységes réteget alkot.
A labda alá finom habkőport szórunk, amely a felületre csiszolóan hat. Először majdnem tiszta spiritusszal (minden olaj nélkül, nagyon kevés habkőpor hozzáadásával) előbb gyenge, majd mindig erősebb nyomással, íves mozgással alapozunk mindaddig, amíg teljesen sima felület nem keletkezik. A finom lakkrétegre csak akkor szabad újra rádolgozni ha már teljesen átkeményedett. Habkövet azért adunk hozzá, hogy ezzel egyrészt az esetleges politúr felhalmozódásokat kiegyenlítsük, másrészt a keletkezett csiszolattal a fa még nyílt hasadásait kitöltsük. Amint az alapozás előrehaladt, a kör alakú mozgások egyre nehezebbek lesznek, ekkor néhány csepp olajat adunk a labda alá. Így a felületen "felhők" keletkeznek és a fényezőlabda könnyebben csúszik. Ezután még néhány politúrral és spiritusszal töltött labdával átdörzsöljük a felületet mindaddig, amíg sima, fénylő nem lesz. Ennél a felvitelnél nagy elővigyázatra van szükség, mert ha a labda nagyon nedves, könnyen felszakad a vékony sellakhártya. Ha a labda túl száraz, akkor nem kerül semmi anyag a felületre és azt akár össze is karcolhatjuk.
Nem szabad túl sok habkőport szórni a felületre mert ez lerakódik, elfedi a fa rajzát, a bajok gyakran csak később mutatkoznak fehéres vagy szürke foltok alakjában. Ha már a munkadarabon könnyedén összefutó felhők keletkeznek, azt spiritusszal itatott ronggyal, kevés habkőpor hozzáadásával letöröljük, hogy vele az olajat lehúzzuk.
Ezután a felületet legalább 24 órán át száradni hagyjuk.
Fedés:
Amint a felület az alapozás után jól megszáradt, portól, piszoktól megtisztítjuk. Most finom habkőport és néhány csepp olajat szórunk a felületre, és kör alakú mozgással minden, a száradás során keletkezett egyenetlenséget lecsiszolunk róla. Ezután a felületet ronggyal letöröljük.
Az első labdát csak spiritusszal töltjük meg, hogy a legfelső réteget kissé megpuhítsuk, és az összeragadjon az alsó politúrréteggel. Fedéskor sellakot kell a már zárt felületre felvinni. Ezért fokozatosan kevésbé hígított politúrral dolgozunk, közben adhatunk kevés olajat is hozzá. A fedéshez használt labda közepes finomságú anyagból készüljön.
A politúrozást úgy kell végezni, hogy ugyanazt a helyet mindig csak egy bizonyos idő elteltével dörzsöljük ismét át. Minden helyre egyenletesen, kellő mennyiséget kell felhordani, különösen a szélekre és a sarkokra kell vigyázni. Használjunk olajat, hogy a politúr felszakadását elkerüljük. Az olaj elterjed a felületen és azt elszigeteli a labdától, a labda ez által könnyebben fut.
Ha túl finomra választjuk a labda vásznát, az hamar eltömődik, kifényesedik. Különösen akkor tömődik el ha túl erős politúrral dolgoztunk, ekkor különösen fennáll a felszakadás veszélye. A felszakadt felületet szárítani kell, majd a felszakadás helyét át kell finoman csiszolni.
Legjobb a felület, ha hosszú száradási szünetekkel többször, de mindig csak rövid ideig fedünk. Az utolsó labdát mindig szárazra kell kidolgozni. Fedés után a felületet legalább 24 óráig száradni hagyjuk.
Készre fényezés:
Kellő száradás után a felületet letisztítjuk. A puha mosott vászonból vagy kötött pamutanyagból készített labdát megtöltjük spiritusszal vagy egészen híg politúrral, és ezzel végigmegyünk a felületen. Ezután híg politúrral és csak kevés olajjal politúrozunk. Ezt addig tesszük, amíg a labda száraz nem lesz; a nyomást mindig jobban csökkentjük, végül csak spiritusszal dolgozunk, amíg látható olajnyom nélküli, tiszta felületet nyerünk. A készre politúrozással a fényezés tulajdonképpen már befejeződött, csak el kell vonni a politúrozáshoz használt olajat.
Felfényezés:
Száradás után a felületet portól, piszoktól megtisztítjuk. Ezután egy friss labdát megtöltünk spiritusszal és benzoeoldattal, és ezzel könnyen tovább fényezünk. A benzoeoldat felhúzza az olajat a felszínre. Kezdetben még néhány csepp olajat lehet használni míg a labdát jól bedolgozzuk. Fokozatos szárazon való dörzsölés után a labda felhúzza a felületre az olajat, amely azon kékesen fénylik. Ezután a labda huzatát újra cseréljük, és erre polírvizet öntünk, amellyel az olajat a felületről lepolírozzuk.